hcd14372_cover-3K.jpg

Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló

by Kern András

„A helyzet tehát ez volt: a Hóhérok asztaltársasága a kocsma bejárat felöli részén állt, Krokodil nevű pénztárosuk körül, aki egy ember nyakát tartotta kezeiben, azzal a szándékkal, hogy az említett nyak tulajdonosát, huzamosabb szorítás révén, fulladás következtében beállott halállal ölje meg. Szemben velük látszólag közömbösen, de bizonyos fokig várakozó állásponton foglalták el pozíciójukat a Gyóntatók, élükön Rozsdással, aki dohányzott. A másik Gyóntatót “Főorvos Úrnak” hívták, mert egy barátját, aki osztozkodás közben hülyének tettette magát, olyan türelemmel verte órákon át, míg az illető háromhetes kórházi ápolás után ép elmével tért vissza a kültelki társaságba, és hogy a gyógymód megismétlését elkerülje, eleget tett a Főorvos Úr jogos igényeinek. A harmadik Gyóntató, tisztességes nevén Bunkó, kissé jobbra a Főorvostól, megvakarta vállát, de csak azért, hogy kitapintsa a kabátja alatt négyszeresen összecsavart drótkötelet, amelynek végén jókora vasdarab volt. Erről a különleges verekedési szerszámjáról nevezték el Bunkónak.”

A Hungaroton Rejtő-sorozatában Az elveszett cirkáló című fergeteges regényt most Kern András utánozhatatlan, szórakoztató előadásában hallhatod.

(Hungarian Content)

℗ 2019 Fotexnet Kft.

HCD 14372

Megvásárlom!

Apple Music

Listen on Spotify